A 2008-ben alapított Molnár Ani Galéria egyike a nemzetközi szinten is legaktívabb galériáknak Budapesten. Tevékenységének középpontjában magyar és külföldi művészek, illetve külföldön élő magyar művészek hazai és nemzetközi képviselete áll. A galéria elsősorban a közép-kelet-európai régió nemzetközileg is elismert művészeivel működik együtt, de küldetésének tekinti azt is, hogy támogassa a fiatalabb generáció feltörekvő, tehetséges alkotóit.
A galéria szakmai programjának célja, hogy a kortárs művészeti tendenciáknak platformot teremtsen kiállításokon, képzőművészeti vásárokon, intézményi együttműködéseken és gyűjtőkkel való kapcsolattartáson keresztül. A képviselt művészek – tartalmi, műfaji és médiumbeli megkötések nélkül – egyaránt alkotnak a festészet hagyományos keretein belül és hoznak létre fotón, installáción vagy videón alapuló, konceptuális alkotásokat. A galéria munkáján belül hangsúlyos irány a geometrikus és lírai absztrakció hazai – különböző generációkhoz tartozó – képviselőinek bemutatása. Az újgeometria lehetőségeinek feltérképezése és az újmediális jelenségek mellett hangsúlyos a kurrens társadalmi és kulturális, művészeti kérdéseket problematizáló művek képviselete a hazai és külföldi színtéren egyaránt.
A galéria művészei rendszeresen részt vesznek jelentős nemzetközi művészeti rendezvényeken, többek között kiállítottak a Velencei, Sao Paolo-i, Liverpool-i, Turkui, Bukaresti, Moszkvai és Lyon-i Biennálén, a Manifestán és az Ars Electronicán. Alkotásaik egyaránt megtalálhatók rangos hazai és külföldi magán- és közgyűjteményekben, mint például a New York-i MoMA, a Los Angeles-i Getty Museum, a párizsi Pompidou Központ, a spanyol MUSAC és MACBA, az észt KUMU, valamint a Magyar Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum gyűjteményeiben, illetve köztereken is.
A Molnár Ani Galéria a Bródy Sándor utcai galériatérben kéthavonta nyíló egyéni és csoportos, olykor meghívott művészekkel együtt, kurátori koncepción alapuló kiállításaival a képzőművészeti szcéna jelentős helyszínévé vált. Mindemellett célja, hogy szélesebb körben is megismertesse a kortárs művészetet, s ennek érdekében külső helyszíneken is rendez kiállításokat. Legismertebb non-profit projektje keretében 2007-től 2014-ig a MOM Park bevásárlóközpontban található Park Galériában jelentős magyar kortás művészek helyspecifikus installációi és plasztikai alkotásai kerültek bemutatásra Molnár Ani kurátori és szervező tevékenységének köszönhetően. A projektet 2009-ben Summa Artium Díjjal tüntették ki az Év Projektje kategóriában.
A Molnár Ani Galéria kezdetektől fogva igyekszik szoros kapcsolatot kiépíteni a külföldi művészeti szcénával, mivel kiemelten fontosnak tartja a kortárs magyar művészet nemzetközi integrációjának elősegítését. Ennek érdekében 2010-től külföldi művészeti vásárokon is képviseli művészkörét. 2011 óta a galéria rendszeresen szerepel a VIENNAFAIR-en, később viennacontemporary-n, 2012 óta a torinói Artissimán, ahol első magyar galériaként vett részt, illetve 2014-ben és 2015-ben – szintén elsőként Magyarországról – képviseltette magát a The Armory Show-n New Yorkban. 2021-ben negyedszerre szerepelt az ARCOmadridon és a LOOP Barcelonán, 2022-ben hetedszerre az Art Brussels vásáron.
2013-ban a Molnár Ani Galéria a kelet-európai régióban elsőként kapta meg a F.E.A.G.A. (Európai Galériák Szövetsége) fiatal galériáknak járó „Innovation and Creativity Award” díját Bázelben. A 2017-es torinói Artissimán Ember Sárinak a Molnár Ani Galéria standján bemutatott installációja elnyerte a fiatal művészeknek járó Campari Award-ot, melynek részeként a művész egyéni kiállítással mutatkozhatott be a Campari Galériában Milánóban. 2018-ban a galéria által bemutatott Forgács Péter „Méreg” című videója kapta az Acquisition Award fődíjat a LOOP Barcelona videóművészeti vásáron, mely által a mű a rangos barcelonai MACBA gyűjteményébe került. A galéria művészei közül öten képviselték már Magyarországot és négyen más országokat a Velencei Biennálén.
A galéria tulajdonosa és igazgatója, Molnár Annamária 2011 és 2014 között a Kortárs Galériák Egyesületének elnöke, míg 2014 és 2016 között a Talking Galleries tanácsadó testületének tagja volt, 2017 óta pedig a F.E.A.G.A. elnökségi tagjaként foglalkozik a nemzetközi kortárs művészeti szcéna, ezen belül kiemelten a közép-kelet-európai régió aktuális kérdéseivel. A galéria 2021 óta tagja az I.G.A. – International Galleries Alliance szervezetnek.