Jakup Ferri

„Amikor tanulmányaimat folytattam (1999–2004), szülővárosom, Pristina láthatatlan és elszigetelt volt a nyugati (művészeti) világtól. Ez erősen befolyásolta a munkáimat, mind tartalmukban, mind megjelenésükben. A politikai helyzet tudatosítása, országom láthatatlansága a nemzetközi művészeti közegben, valamint az a fajta elidegenedés a nyugati művészettől, amelyet hozzám hasonló művészhallgatók éltek át, olyan videósorozatot eredményezett, amelyben e problémát dolgoztam fel. A felvételek bizonyos spontaneitással és a kísérletezés vágyával születtek, és inkább „tesztvideókként” tekintek rájuk. Saját magamat állítottam főszereplőként e munkákba, hogy ironikus távolságot hozzak létre a kulturális identitás, a történelem és a periférián lévő művész helyzete körüli kérdésektől.

A videók gyakran egyetlen beállításból állnak. Saját megjelenésem használata számomra szükséges stratégiának tűnt: távol a művészettörténettől, saját házamba, szomszédságomba, szobámba zárva mutatom magam. Saját valóságomat akartam megkérdőjelezni. Ugyanakkor fizikai jelenlétem eltereli a figyelmet a politikai súlyról, és képzeletbeli teret nyit egy univerzálisabb, pszichológiai értelmezés számára, abszurd képet nyújtva az emberiségről.

Az elmúlt években kiterjedt kutatásokat végeztem outsider művészek, népművészet, naiv festők, valamint a kézműves anyagokkal – például takarókkal, szőnyegekkel, üvegekkel – dolgozó alkotók iránti érdeklődés területén. Munkáimra nagy hatással volt e művészetek hitelessége, kézműves jellege, a textilek, valamint a nyers, csiszolatlan karakter, amely messze áll a tömegtermeléstől. Saját asszociatív és intuitív képességeim vezetik alkotói folyamatomat, amely talán a legfőbb hasonlóság munkáim és a népművészet, illetve a kézművesség között. Gyakran ábrázolok olyan helyzeteket, ahol az ember elszigetelten jelenik meg környezetétől. Az elszigeteltség, a kapcsolatkeresés, a valahová tartozás vágya, a vágy és a kudarc mind visszatérő témák. Inspirációimat közvetlen környezetemből merítem, valamint abból a tapasztalatból, hogy két világ között élek, amely meghatározza személyes élményeimet is.

Az elmúlt években művészi gyakorlatomat erősen inspirálta a textiltradíciók – például gobelinek, kézzel szőtt szőnyegek, különféle hímzések – kutatása. Ezek a technikák nemcsak anyag- és folyamatbeli szempontból hatottak rám, hanem az általuk hordozott értékek révén is: a kézműves, autentikus és nyers vonások által, amelyek szembemennek a tömegtermeléssel. Úgy gondolom, hogy alkotói folyamatom asszociatív és intuitív dimenziója kulcsfontosságú kapocs munkáim és a népművészeti, kézműves hagyományok között.

Több mint tizenöt éve végzek kutatásokat a textiltörténet területén különböző régiókban – Nyugat-Afrikában, Haitin, Suriname-ban, Törökországban és a Balkán számos országában. Különösen jelentős számomra Albánia, ahol Európában az egyik utolsó helyeként a mai napig asszonyok szőnek kézzel szőnyegeket. Az elmúlt években többször is ellátogattam hozzájuk, ötleteket cserélve és az együttműködés lehetőségeit keresve. Nagyon lenyűgözött a gobelin- és szőnyegszövés során alkalmazott technikák sokfélesége.

Rajzaim gyakran finom, érzékeny vonalakkal készülnek, és olyan szituációkat ábrázolnak, ahol az ember elidegenedett a környezetétől. Az elidegenedés, az identitás és a kívülálló helyzete visszatérő motívum egész életművemben. Mindennapi gyakorlatok, az art world cinizmusára adott kritikai reflexiók, valamint személyes emlékeim szolgálnak kiindulópontként. Munkáimban gyakran kutatom az elszigeteltség és a kapcsolódás vágya közti feszültséget – a valahová tartozás igényét, a kudarc elkerülhetetlenségét, az emberi kapcsolatok törékenységét. Ezek a vizsgálódások szorosan kapcsolódnak ahhoz a személyes élményhez, amelyet két kulturális világ között való létezésem jelent, és amely továbbra is meghatározza művészi szókincsemet.

Bár munkáim olykor gyermekkönyveket, népművészetet vagy outsider art-ot idéznek, inspirációm mélyebb forrásai másutt keresendők – különösen a mikroorganizmusok, például baktériumok, vírusok, gombák és archeák világában, ahogyan az elektronmikroszkóp alatt feltárulnak. Figurális festményeim és hímzéseim gyakran szürreális rajzokból bontakoznak ki, amelyekben a mindennapi élet jelenetei fonódnak össze állatok, artisták, geometrikus struktúrák és utópikus architektúrák képeivel. E művekben költői interakciók bontakoznak ki emberek, lények és tárgyak között; a figurák és formák csendes dialógusokat folytatnak, amelyek alternatív kommunikációs módokat sugallnak a fajok között, és új lehetőségeket sejtetnek a közös létezés elképzelésére.”