Mayer Éva (1983) Pozsonyban született, Somorján és Budapesten él és alkot. Tanulmányait 2008-ban fejezte be a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika és vizuális nevelőtanár szakán. 2018-ban doktori fokozatot szerzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájában. 2013-ban szakmai munkája elismeréseként Munkácsy-díjjal tüntették ki. Külföldi tanulmányúton volt 2007-ben Corkban (Írország), 2015-ben pedig a prágai Akademie výtvarných umění-n végez szakmai kutatómunkát. Kiállításai révén rendszeresen szerepel különböző szlovákiai, magyarországi és külföldi fórumokon. Emellett kultúraszervezőként is tevékenykedik, és több kurátori projekt is kötődik nevéhez. 2011 óta működtetett DUNART. COM Somorjai Nemzetközi Művésztelep ötletgazdája és főszervezője. 2014 óta egyetemeken oktat, jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem média dizájn tanszék főiskolai docense.
Munkáiban évek óta foglalkozik az aktuális társadalmi-, szociális, szociológiai problémákkal, melyek szorosan összeköthetőek a személyes életében megtapasztalt élményekkel, kérdésekkel. Gyakran tabu témákat feszeget, mint a betegség, társadalmi-kisebbségi konfliktusok, az előítéletesség problematikája, a migráció vagy az elmúlás, a gyászfeldolgozás, illetve a hittel és vallással kapcsolatos kérdéskörök gondolatisága. Az egyén és a társadalom viszonya, a közép- európai identitás mibenléte foglakoztatja. A személyességen túl azon van, hogy általánosabb érvényűvé formálja a mondanivalót a kollektív tudat bevonásával. Foglalkoztatja a grafika „térgrafikává” való alakítása, grafika-installációi gyakran helyspecifikusak és meghatározó szerves részét képezik a térnek. Gyakran tervezi őket szakrális terekbe, ahol szokatlan párosításként egymást jól kiegészítve működik a köznapiság és a szakralitás. Az installációk mellé gyakran hangot és mozgóképet is párosít.
1983, Pozsony, Szlovákia
Tanulmányok
2012-2018
Magyar Képzőművészeti Egyetem, DLA, Budapest
2015
Akademie výtvarných umění, Prága (CZ), festőszak, mester: Vladimír Skrepl
2004-2009
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, vizuális nevelőtanár szak
(művészettörténet – és művészi rajz szakos középiskolai tanári képesítéssel)
2003-2008
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, képgrafika szak
Mesterek: Eszik Alajos, Somorjai-Kiss Tibor
2007
Crawford College of Art and Design (CIT) – multimédia szak, Cork, Írország
2002-2003
Óbudai Képzőművészeti Szakközépiskola, mesterek: Gallusz Gyöngyi, Sárközi
Díjak, ösztöndíjak
2020
Nemzeti Kulturális Alap, alkotói ösztöndíj, (HU)
2019
Kisebbségi Kulturális Alap, alkotói ösztöndíj, (SK)
2018
MAB Tudományos díja – A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottságától
V. Székelyföldi Grafikai Biennálé – Pulzus művésztelep díja
2017
Szlovák Köztársaság Kormányhivatala a Nemzetiségi Kultúrák 2017 Program, alkotói támogatás, Szlovákia
Nemzeti Kulturális Alap, alkotói ösztöndíj
2016
Nemzeti Kulturális Alap, alkotói ösztöndíj
2015
Szlovák minisztériumi alkotói támogatás – Dotačný program – Kultúra národných menšín 2015, Nemzeti kisebbségek alkotói támogatása, Szlovákia
Erasmus plus – DLA kutatói ösztöndíj
2013
Munkácsy-díj
Szlovák minisztériumi alkotói támogatás – Dotačný program – Kultúra národných menšín 2013, Nemzeti kisebbséget alkotói támogatása, SK
2012
Artist residency, International Center of Art and Sustainable Development „Art
Point – Gumno”, Sloeshtica, Macedónia
Nemzeti Kulturális Alap, alkotói támogatás
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola állami ösztöndíja
Dotačný program – Kultúra národných menšín 2012, Nemzeti kisebbséget alkotói támogatása, SK
2011
Zsűri díja, “MEGA-PIXEL 2010” Digitális Alkotások Országos Tárlata
Szlovák minisztériumi alkotói támogatás – Dotačný program – Kultúra národných menšín 2011, Nemzeti kisebbséget alkotói támogatása, SK
Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj
2009
IV. Országos Művészeti Diákköri Konferencia, Képgrafika I. – 1.
2008
Kondor Béla Alapítvány díja
Intézményi Diákköri Konferencia II., Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
A „muuuvi” Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díj, Lázár Vára, (RO)
2007
Intézményi Diákköri Konferencia I., Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest képgrafika kategória – 1. díj
2006-2007
Erasmus-ösztöndíj, Crawford College of Art and Design (CIT) – multimédia szak,
Cork, Írország
2006
Barcsay Jenő Alapítvány díja – fődíj
2005-2006
Magyar Köztársasági ösztöndíj
2004
“Szerintem a világ” alkotói pályázat – 1. díj, (SK)
2003-2008
Oktatásügyi Minisztérium tanulmányi ösztöndíja
Szervezeti tagság
2017–
MAMÜ tagja
a Kún Kelemen Fine Arts művésze, (SK)
2013–
Magyar Elektrográfiai Társaság tagja
2011–
Kortárs Magyar Galéria kuratóriumi bizottságának tagja
DUNART.com művésztelep főszervezője
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
2010–
Fiatal Képzőművészek Stúdiójának Egyesülete
Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága
2009–
Magyar Grafikusművészek Társasága
Válogatott egyéni kiállítások
2019
Továbbított üzenet, Párbeszéd Háza, Budapest
Met Galéria, Budapest
2018
Bölcsők, (Majoros Áron Zsolttal), Limes Galéria, Komárom, (SK)
Pusztulás vagy tisztulás 0.2, Galéria’13, Budapest
2017
Pusztulás vagy Tisztulás, Nemzetiségek Házának Galériája, Prága, Csehország
2016
Lélekterek, Stubenberg-kúria, Gutenberg, (A)
2015
Lélekterek, Molnár Ani Galéria, Budapest, Magyarország
(N)OMEN, Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, Pozsony, Szlovákia
2014
Magánterület Egopolis határán, At Home Gallery, Somorja, (SK)
Önálló kiállítás Majoros Áron Zsolttal, Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár
Transzvízió, (Majoros Áron Zsolttal), Halászbástya, Szent-Mihály kápolna, Budapest
2013
Itiner, Molnár Ani Galéria, Budapest, (Jakatics-Szabó Veronikával), Budapest
Stano Bubán és Mayer Éva, Nemzeti Galéria, Malá Stanica, Skopje, (MK)
Transcomnet (Gyenes Gáborral, Pézman Andreával, Szőke Erikával), Galéria Jána Koniarka, Nagyszombati zsinagóga, (SK)
2012
Transcom2, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, (SK)
Élethelyzetek / Von Lebenslagen, Collegium Hungaricum, Berlin, (D)
2011
Életmérleg, Molnár Ani Galéria, Budapest
Szakítópróba, Óbudai Társaskör, Budapest
Találd meg az otthonod, Selyem András emlékére, Művelődési Ház Karincsi Sándor terme, Gyergyószentmiklós, (RO)
2010
Réteghiány avagy Korlátok a fejedben vannak…, Somorjai református templom, Somorja, (SK)
2009
Hullámhossz, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, (Dobó Biankával)
Diagnosis / Hipochondia, Balassi Intézet, Budapest
Réteghiány, Creon Galéria, Vágsellye-Vágvecse, (SK)
2008
Diagnosis” grafika-installáció, MKE, Epreskert, Kálvária, Budapest
Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola, Somorja, (SK)
2007
Elemszabadulás, Budapest Zongoraszalon, Budapest
Madách Imre Gimnázium, Somorja, (SK)
2004
l`été en Slovaquie” / „nyár Szlovákiában a Cent lieux d’art csoporttal
Döntés előtt állva… installáció, At Home Gallery, Somorja, (SK)
2003
Vannak nők… irodalmi est illusztrálása, At Home Gallery, Somorja, (SK)
Csoportos kiállítások
2020
„Szabadjáték”, Műcsarnok, Budapest (HU)
„Határtalan képzőművészet”, Szabadkai Kortárs Galéria, Szabadka, (SRB)
„Határtalan képzőművészet”, Kuny Domokos Múzeum – bývalá synagóga, Tata (HU)
„Miszla Színdaráló 2019 művésztelep kiállítása”, Tamási Galéria, Tamási, (HU)
„Színdaráló2020″ Miszla-Art Kulturális Központ és Alkotóház, Miszla, (HU)
„Kontemplácia”, 10. DUNARTCOM medzinárodné sympózium, Mestské kultúrné stredisko, Somorja, (SK)
„Budapest Art Market”, clastny stand s DUARTCOM, Millenáris Park, Budapest, (HU)
„Változások”, Galéria súčasných maďarských umelcovv, Dunajská Streda
„LUX”, MAMÜ, Budapest, (HU)
„KÖZÖS METSZET”, K GALÉRIA, Budapest, (HU)
„LÁSSÁTOK, LÁSSÁTOK!”, MANK, Új Műhely Galériában, online, Szentendre, (HU)
„Téli tárlat – Mozaik II.”, FUGA, Budapest, (HU)
„6th Graphic Art Biennial of Seklerland”, Sfântu Gheorghe, (RO)
2019
„DUNART.COM VI-VIII.”, MAMÜ, Budapest
„Látszatvilágok”, Római Magyar Akadémia, Róma, (I)
„Értelmezett relációk”, Bernády Ház, Marosvásárhely, (RO)
2018
IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé, Cifrapalota, Kecskemét, (HU)
V. Székelyföldi Grafikai Biennálé, (RO)
„Látszatvilágok”, VMI oktatóinak kiállítása, Templom Galéria, Eger, (HU)
“Frammenti /Töredékszavak Időhúzás – Katakombák – Rétegek – Bölcső), Római Magyar Akadémia, Róma, (I)
“Ereklye”, a DUNART.COM8 záró kiállítása, Korona Udvar, Somorja, (SK)
“Székelyföldi Grafikai Biennálé”, Sepsiszentgyörgy, (RO)
“Töredékszavak”, a Római Magyar Akadémia képzőművészeti ösztöndíjasainak kiállítása, Párbeszéd Háza, Budapest
„Színdaráló 2017-2018”, Reményik Sándor Galéria, Kolozsvár, (RO)
„Család”, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, (SK)
„Család”, Kortárs Magyar Galéria, MANK, Szentendre
2017
„Matricák 2017”, Kisméretű elektrográfiai alkotások nemzetközi tárlata, B32 Galéria és Kultúrtér, Budapest
„Art Vienna”, Leopold Múzeum, Bécs, (A)
„56-ról szabadon”, MET Galéria, Budapest
„Post Vienna”, Kun Kelemen Fine Art, Pozsony, (SK)
„Utolsó Réteg II.”, Udvarház Galéria, Veresegyház
„Magán metropoliszok”, Latarka, Budapest
„Fényköszöb”, a DUNART.COM7 záró kiállítása, Korona Udvar, Somorja, (SK)
„Hajlék”, Pannonhalmi Apátság Múzeum és Galéria, Pannonhalma
„Folyófények”, MET Galéria, Budapest
„Utak”, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, (SK)
„Utak”, Kortárs Magyar Galéria, MANK, Szentendre
„Kitelepítés 70”, Somorja, (SK)
2016
„The Magic of The Blue Mountains”, EU InfoCentre, Skopje, (MK)
„DUNART.COM I-V.”, MAMÜ, Budapest
„100 éves pécsi villamos”, Ferencesek utcája, Pécs
„Belső utakon”, a DUNART.COM5 záró kiállítása, Korona Udvar, Somorja, (SK)
„Ephemera”, University of North Carolina Wilmington, Észak-Karolina, (USA)
„Art Market, Millenáris, Budapest
Székelyföldi Grafikai Triennálé, Sepsiszentgyörgy, (RO)
„Invariáns”, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, (SK)
„Bevésődés / Imprinting”, MODEM, Debrecen, (HU)
„Áramkör5”, A MET 15 éves jubileumi kiállítása, Próféta Galéria, Budapest, (HU)
Karácsonyi vásár, Latarka, Lengyen Intézet, Budapest, (HU)
2015
„Analógiák és Differenciák”, MET Galéria, Budapest
Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszék oktatóinak kiállítása, Művelődés Háza, Sárospatak, (HU)
„Itt és most”, Műcsarnok, Budapest, (HU)
„Tucatárú / Mozgásban”, XII. Kecskeméti Acélszobrászati Szimpózium, KÉSZ Ipari Park, Kecskemét
„23+1 árnyalat”, Magyar Műhely Galéria, Budapest
„Gondviselés”, a DUNART.COM5 záró kiállítása, Korona Udvar, Somorja, (SK)
„Map of the New Art”, a Benetton Alapítvány Imago Mundi gyűjteménye, Fondazione Giorgio Cini, Velence (I)
„Áramkör 3.”, Gogol 9 Galéria, Budapest
„Mozaik”, Belvárosi Kamara Galéria, Szeged
Áramkör 4.”, Szenthárom Közösségi Tér, Budapest
1. Nemzetközi Digitális Triennálé, Babits Mihály Kulturális Központ, Szekszárd
„Viennacontemporary”, Bécs (A)
2013
„Transcomnet”, Löffler Ház, Kassa, (SK)
„Art Point – Gumno”, Sloeshtica, (MK)
„Art Point – Gumno”, Bitola, (MK)
„Egopolisz”, Budapest
„KOMP” – Kortárs Művészeti Panoráma, vándorkiállítás: Mosonmagyaróvár- Dunaszerdahely (SK) -Somorja (SK) – Győr
„Kapcsolat”, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, (SK)
„Transzvízió”, Somorjai református templom, Somorja
„ViennaFair, Bécs
„Négy elem”, Szentendre
„ArtMarket”, Budapest
„NKA Ösztöndíjasok”, MűvészetMalom, Szentendre
„Hiba és Társai”, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, (SK)
„Arcok az Arctalanságban”, eNRA csoportos kiállítás, Limes Galéria, Komárom, (SK)
2012
No Boundaries International Art Colony 2012, Észak-Karolina, Wilmington, Acme Art Studio, (USA)
MATRICÁK 2012 Kisméretű Elektrográfiai Alkotások Nemzetközi Kiállítása, Próféta Galéria, Budapest
„Symposium Trahen“, Zalošče, (SLO)
„Lélekmérleg”, Somorjai református templom, Somorja
„Art Point – Gumno”, Sloeshtica, (MK)
„Untouchable Matters”, Molnár Ani Galéria, Budapest
„7-es busszal jöttem én”, Magyar Építőművészek Szövetsége Székház, Budapest
„KOMP” – Kortárs Művészeti Panoráma, vándorkiállítás: Mosonmagyaróvár – Dunaszerdahely (SK) -Somorja (SK) – Győr – Köveskál
2011
Art Market Budapest, Millenáris Park, Budapest
MMMart 2011, Galerija Klinec, Medana, (SLO)
Preview Berlin, Airport Berlin Tempelhof, Berlin, (D)
„TRANSCOM.hu”, Kortárs Magyar Galéria, Vermes-villa, Dunaszerdahely, (SK)
Szegedi művészetep kiállítása, Szeged, Thai masszázs-szalon
„Hullámhossz”, DUNART.com művésztelep kiállítása, Somorjai református templom, Somorja, (SK)
„KOMP – Kortárs Művészeti Panoráma”, Mosonmagyaróvár-Somorja-Dunaszerdahely, vándorkiállítás
„A korlátok a fejedben vannak!”, Tat Galéria, Budapest
„Trendi vagy nem trendi. Ennyi.” Fiatal Képzőművészek Stúdiójának Egyesülete, Stúdió Galéria, Budapest
“MEGA-PIXEL 2010” Digitális Alkotások Országos Tárlatának kiállítása, a Magyar Elektrográfiai Társaság szervezésében, Magyar Alkotóművészek Háza, Budapest
2010
“alaprajz-alaprajz”, “MEGA-PIXEL 2010” Digitális Alkotások Országos Tárlatának kiállítása, a Magyar Elektrográfiai Társaság szervezésében, FUGA Budapest Építészeti Központ, Budapest
Karácsonyi vásár, Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, Pozsony, (SK)
„Art Fair 2010”, Molnár Ani Galéria standja, Műcsarnok, Budapest
„Chopin-maraton” kiállítása (Bogányi Gergely koncert-sorozatánál), Művészetek Palotája, Budapest
Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága, Komárom, (SK)
„DEMO InterVIEWS 2.0“, Robert Bosch-ösztöndíjasok szervezése, Collegium Hungaricum, Berlin, (D)
„Elements Cuisine” workshop kiállítása, 4D Galéria, Galánta, (SK)
1. Nemzetközi Művésztelep részvevői által ajándékozott alkotásokat bemutató tárlata, Kortárs Magyar Galéria, Vermes-villa, Dunaszerdahely, (SK)
„Színek nélkül”, Somorjai Zsinagóga – At Home Gallery, Somorja, (SK)
Székelyföldi Grafikai Biennálé, Gyárfás Jenő Képtár – Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Marosvásárhely, (RO)
„multiple matters – Grafische Konzepte, International Print Network 2010, International Print Triennial Krakkó – Oldenburg – Bécs, Bécs, Künstlerhaus, (A)
„Print without Borders″, International Print Network 2010, International Print Triennial Krakkó – Oldenburg – Bécs, Oldenburg, Horst-Janssen Museum, (D)
2009
1. Országos Művészeti Diákköri Konferencia, MKE, BudapestMagyar Képzőművészeti Egyetem – Magyar Nemzeti Galéria Projekt, A IV. Országos Művészeti Diákköri Konferencia első helyezettjeinek kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
„Friss 2009″, Kogart Ház, Budapest
International Print Exchange Exhibition, Hamaoka Country Club, Hamaoka, (JP)
Yokohama Port Opening 150th Anniversary International Print Exchange Exhibition, Yokohama Creative City Center, Kanagawa, (JP)
Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola 50. évfordulója, Somorja, (SK)
„Fény/Light”, Boulevard & Brezsnyev Galéria, Budapest
2008
XXIV. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc
Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szak képgrafika szakirányának diploma-kiállítása, MKE, Budapest
Best of Diploma, MKE, Budapest
„Képgrafika 2008”, Galéria 78, Sopron
„HAT-ART”, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézet szervezésében, Millenáris, Piros-Fekete Galéria, Budapest
„Vákuum” – Makói Grafikai Alkotótelep, Hagymaház, Makó
„+ – 100 év”, A MissionArt Galéria és a Magyar Grafikáért Alapítvány kiállítása, MissionArt Galéria, Budapest
„Black and white”, Műcsarnok, Budapest
Intézményi Diákköri Konferencia II., MKE, Budapest
„Karácsonyi Évák”, Reevolutio Kft., Budapest
Karácsonyi Művészeti Vásár, G13 Galéria, Budapest
2007
Crawford College of Art and Design (CIT), Cork, (IRL) Mantegna-, Dante-, Petrarca – illusztrációk, vándorkiállítás-sorozat Prof. Giorgio Segato szervezésében, (Padova, Firenze, Róma,stb.), Olaszország, USA
Intézményi Diákköri Konferencia I., MKE, Budapest, Magyarország
2006
Barcsay- kiállítás, MKE, Budapest
Fiatal szlovákiai magyar képzőművészek és építészek kiállítása, Magyar Intézet, Pozsony, (SK)
MKE Képgrafika Tanszék kiállítása, Budapest Galéria Kiállítóház, Budapest
Budapest Art Expo Friss- Fiatal Képzőművészek Nemzetközi Biennáléja, Művészetmalom, Szentendre
XXIII. Miskolci Grafikai Biennálé, Miskolc
„Globalizáció ellen”, Almássy Téri Szabadidő Központ, Budapest
1. Országos Színesnyomat Grafikai Kiállítás / Litográfiák, Babits Mihály Művelődési Központ és Művészetek Háza, Szekszárd
„Grafika mesterei”, MKE Képgrafika Tanszék tanárainak és hallgatóinak kiállítása, Nádor Galéria, Budapest
2005
Fiatal szlovákiai magyar képzőművészek és építészek kiállítása, Magyar Intézet, Pozsony, (SK)
2004
„Szerintem a világ” alkotói pályázat, Dunaszerdahely, (SK)
2003
„Gőz” tematikus kiállítás, Budapest Galéria Kiállítóháza
Képzőművészeti – és Iparművészeti Szakközépiskolások Grafikai Biennáléja, Óbudai Szakközépiskola, Óbuda
Művészeti vásárok
2020
DUNARTCOM standja, Art Market Budapest, Budapest
2018
Art Market Budapest
2016
Art Market Budapest
2015
viennacontemporary, Bécs, Ausztria
2014
viennacontemporary, Bécs, AusztriaArt Market, Budapest, Magyarország, a Magyar Elektrográfiai Társaság standja
2013
Viennafair, Bécs, Ausztria
2011
Art Market, Budapest, Magyarország
Preview Berlin, Berlin, Németország
2010
Budapest Art Fair, Budapest, Magyarország
Munkák közgyűjteményekben
MMM International Symposium, Medana, Szlovénia
Collegium Hungaricum, Berlin, Németország
Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, Szlovákia
DUNART.com nemzetközi művésztelep, Somorja, Szlovákia
Rovás művésztelep, Középajta, Románia
No Boundaries International Art Colony 2012, Észak-Karolina, Wilmington, USA
Symposium Trahen, Zalošče, Szlovákia
Artist residency, International Center of Art and Sustainable Development „Art Point – Gumno”, Sloeshtica, Macedónia
MMM International Symposium, Medana, Szlovákia
Nagymegyer, Plauter Kúria, Szlovákia
Szegedi művésztelep, MagyarországMakói Grafikai Alkotótelep, Magyarország
Hajósi Művésztelep, Magyarország
Munkakör, szervezések, kurátori, egyéb kulturális tevékenység
2019–
Budapesti Metropolitan Egyetem, Media Design Tanszék, főiskolai docens
2015-2019
Eszterházy Károly Egyetem, Eger, Vizuális Művészeti Intézet oktatója
2015-2019
Budapesti Metropolitan Egyetem, Képi ábrázolás, óraadó
2016
„Invariáns“ c. kiállítás kurátora, az Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Tanszék oktatóinak kiállítása, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, (SK)
2013
„Hiba és társai“ című kiállítás kurátora, a MKE Doktori Iskola csoportos kiállítása, Vermes-villa, Dunaszerdahely, (SK)
2012
I.Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Fórum társszervezője,Pozsonyi Magyar Intézet, Szlovákia
2011
„DunART.com“ nemzetközi szimpózium főszervezője, Somorja, Szlovákia
TRANSCOM.hu“ kiállítás szervezése, Kortárs Magyar Galéria, Vermes– villa,
Dunaszerdahely, Szlovákia
MMM International Symposium, Medana, Szlovákia
2009
„DunART.com“ nemzetközi szimpózium főszervezője, Somorja, Szlovákia
TRANSCOM.hu“ kiállítás szervezése, Kortárs Magyar Galéria, Vermes– villa,
Dunaszerdahely, Szlovákia
MMM International Symposium, Medana, Szlovákia
Molnár Ani Galéria
1088, Budapest
Bródy Sándor u. 36.
Nyitvatartás:
Kedd – Péntek:
12.00 – 18.00
Nyitvatartási időn kívül előzetes bejelentkezés után látogatható.
am projects
1088, Budapest
Bródy Sándor u. 22.
Nyitvatartás:
Szerda – Péntek:
13.00 – 18.00
Nyitvatartási időn kívül előzetes bejelentkezés után látogatható.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!