Sági Gyula a Nyugat-Magyarországi Egyetemen folytatta vizuális művészeti tanulmányait, diplomáját 2010-ben szerezte. Jelenleg Berlinben él és alkot. Egyéni és csoportos kiállítások résztvevője itthon és külföldön egyaránt. Grafikai és festészeti eljárásokat vegyítve többnyire papíron, tussal, ceruzával, golyóstollal dolgozik. A nagyméretű, hagyományos technikákat alkalmazó munkái sorozatokban létrehozott formakísérletek. A geometrikus absztrakciót és gesztusfestészetet egyesítő műveiben a technológia, a digitális leképezés, a grafikonok és a természet repetitív mintázataiból inspirálódva a redukcióra, tiszta formákra koncentrál. 2010-es évek elején készült alkotásaiban a geometrikus és organikus absztrakció szintézisének megvalósítására törekedett. A 2016-ban indult Analog Noise és Parallel Line Drawings sorozatokban a művészt az idő múlásának leképezése és a repetitív jelek ismétlése közben fellépő „hibák” alkotta mintázatok érdekelték. 2016-tól a Geometric Gestures című sorozatban a vonalak és geometrikus struktúrák ismétlődő formáit színes absztrakt felületek törik meg.
„A konceptualitás épp annyira fontos számomra, mint az esztétikus végkifejlet: az idő fizikai dimenziója és az idő múlásának egy adott algoritmus mentén történő vizuális leképezése foglalkoztat. Munkamódszerem analízissel kezdődik, megfogalmazok egy problémát, majd részekre bontom, elemeire szedem. Ezután beépítve korábbi munkáim vizualitását, szintetizálom a részeket. Ez az építkezés számomra olyan, mintha matematikai egyenleteket oldanék meg, kezdetben egy, majd egyre több ismeretlennel játszom, és fokozatosan egyre komplexebb egyenleteket sűrítek a munkáimba.” Sági Gyula
„Energia, ismétlődés, rend és rendszertelenség, ezek az univerzum alapvető elemei. Így hát ezek határozzák meg az alkotásaim létrehozását. A munkáim érzékeny gesztus festmények, amelyek repetitív jellegükből adódóan meditatív eszközként is szolgálhatnak” Sági Gyula
1987, Várpalota
Tanulmányok
2010
Nyugat-Magyarországi Egyetem, SEK, Képi ábrázolás BA
Válogatott egyéni kiállítások
2022
“Gyula Sagi”, Untagged Art Gallery, Sevilla, Spain
Artissima, Turin, represented by, Molnár Ani Galéria, Budapest
2021
Személyes absztrakciók (Fábián Erikával) – Molnár Ani Galéria, Budapest
2015
Infiltratum – Várfok Project Room, Budapest
2012
Gyula Sagi – Gallery Stevens, Maastricht
Csoportos kiállítások
2023
protocol, Drj Art Projects, Berlin
DIGITAL PIGMENT, Kepes Intézet – Kortárs Művészeti Központ, Eger
“Century Idee Bauhaus” – Dubniczay Palota, Veszprém
“Century Idee Bauhaus” – Museum Wilhelm Morgner mit RAUM SCHROTH Kabinett, Soest, Németország
“Metszet” – K28 Galéria, Budapest
2020
8th International Design Symposium 2020 ‘Work in Progress: Mind the Gap’ Bangkok
2019
Exhibition Untitled TZT – Gallery BOS FineArt, The Hague
Papírmagány – Viltin Galéria, Budapest
2018
Meanwhile in Painting – Budapest Galéria
NO (B) ORDERS – Kunstpunkt Berlin
Intercontinental Line 2 #63 – Galerie Abstract Project, Paris
icons \ structures – Elena Dombrovska & Sági Gyula – Mihail Bulgakov Múzeum, Kijev
2017
Exhibition Untitled TZT016 – Gallery BOS FineArt, The Hague
Az autizmus mint metafora – ICA-D, Dunaújváros / Szent István Király Museum, Székesfehérvár
Light positions – Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr
Work in Progress 5: Design Spectrum – 5th Rangsit University International Design Symposium, Bangkok
Wealth-of-Art – Royal Bank of Scotland in Richmond
2016
Wealth-of-Art – Ideal Home Show, London, GB
art KARLSRUHE –Várfok Galéria standja, HU
Oxford International Art Fair – represented by: Wealth-Of-Art London, GB
2015
Symmetrie Oase – povvera Projectspace, Berlin, D
The act of painting – Galerie Schaufenster, Berlin, D
2014
Crossroads – Gallerie Oneiro, Paris, FR
Did you say abstract – Gallerie Oneiro, Paris, FR
The act of painting – Gallery Valeur, Nagoja, JP
The act of painting – Casa Sakanoue, Yokohama, JP
Rezidenciaprogramok
2017
Művészrezidencia program, Collegium Hungaricum Berlin
Művészrezidencia program, Párizs, Aatoth Atelier
Molnár Ani Galéria
1088, Budapest
Bródy Sándor u. 36.
Nyitvatartás:
Kedd – Péntek:
12.00 – 18.00
Nyitvatartási időn kívül előzetes bejelentkezés után látogatható.
am projects
1088, Budapest
Bródy Sándor u. 22.
Nyitvatartás:
Szerda – Péntek:
13.00 – 18.00
Nyitvatartási időn kívül előzetes bejelentkezés után látogatható.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!